A Zsivány Egyes vége az újraforgatás után sem változott



Elég nagy volt az izgalom, vagy inkább a bizonytalanság a múlt heti Zsivány Egyes premier miatt. Először is, ez volt az első önálló Star Wars film (ha nem számoljuk a két Ewok filmet és a Holiday Specialt, de inkább nem), és még újra is kellett forgatni a filmből több részletet is. De még ezeknek a bökkenőknek és az újraforgatásnak az ellenére is, a film vége mit sem változott.

Figyelem, ez a cikk spoilereket tartalmazhat!

A Lucasfilm kreatív munkatársa, Pablo Hidalgo egyike volt azoknak, akik arról gondoskodtak, hogy a Star Wars filmek következetessége a könyvek, a képregények, a tv sorozatok és a filmek között megmaradjon, szóval ő egy elég megbízható forrás. A múlt héten egy rajongó megkérdezte tőle, hogy látható lesz-e valaha a film eredeti, újraforgatás előtti befejezése, és a válasz egész egyszerűen ez volt:

A film vége sosem változott.

De az, hogy a film befejezésén pontosan mit is ért, azért nem egészen egyértelmű. Pablo Hidalgo beszélhet a legutolsó jelenetről, vagy a film végének jelentőségéről, de bárhogy is, az úgy tűnik, nem változott. Azok, akik látták a filmet, tudják, hogy a lázadók azon csapata, akik a Scariff felszínén harcoltak a Halálcsillag tervrajzainak megszerzéséért, mind egy szálig meghaltak. Minden kétséget kizáróan, hiszen Tarkin Nagymoff keze által haltak meg, ahogy a hatalmas fegyver pusztító erejét tesztelték. A kommenteket elnézve, mindig is ez volt a cél. Bárhogy is, elég nyilvánvalóan és egyértelműen bemutatták az egyes karakterek halálát, és bár a film harmadik felét kellett újraforgatni, az nem egészen tiszta, hogy mely részeket.

Van egy pár olyan jelenet az előzetesben, ami nem került be a filmbe, de nem tudni, hogy csupán a vágószobában estek ki a végleges változatból, vagy az újraforgatás miatt. Egy elég emlékezetes jelenet volt Felicity Jones-szal, vagyis Jyn Erso-val az előzetesben, amikor a Halálcsillag tervrajzaival fut több AT-AT lépegető elől a Scariff felszínén. A filmben ez nem történt meg. A Lázadók végül továbbították a terveket a flottának, a tervek fizikailag sosem hagyták el a Birodalmi bázist. Ez nyilvánvalóan rávilágít, hogy a film végének melyik részét kellett újraforgatni

De valójában talán sosem fogjuk megtudni, hogyan változott a Zsivány Egyes az első verzióhoz képest. Amikor kiderült, hogy újra kell forgatni részeket, sokan azt mondták, azért, mert a film szerkezete totál káosz volt, de ennek ellenére úgy látszik, a Disney és a Lucasfilm mindent kézben tartott. Végeredményben a kritikusok és a rajongók is elégedettnek tűnnek a film nagy részével, szóval megérhette az újraforgatás. Figyelembe véve, hogy a film máris 300 millió dollárt hozott, egy hétvége alatt, nehéz lenne rossz döntésnek nevezni a dolgot.

A szereplők sorsán nem változtatott az újraforgatás sem

  • Levente

    Szerintem jyn erso karaktere még visszatérhet (nem feltétlen spin off ban)

    • Wittgen

      Annyira nem jelentős karakter – a tervek megszerzését leszámítva – szerintem, hogy külön filmként megállja a helyét. Nem egy jedi, sem egy közönség kedvenc csempész, csak piti bűnöző.

      • Levente

        Hát szerintem azert eleg nepszeru lett

    • Constellations

      Még boncolási kórlapon sem, annyi se maradt belőle. Ezen felül minden szálat elvarrtak vele ami meghatározza a karakterét (apja, nevelőapja, az ügybe vetett hit magáévá tétele és áldozathozás érte), innentől kb. annyira lenne erőltetett visszahozni mint azt a k*rva Darth Maul-t aki kb. már 70 éves a Rebels idején de még mindig nyomják mert fan favorit, és akkor akárhányszor halálra lehet áramozni, kettévágni, elmebajossá tenni, leszúrni, ő halhatatlan.