Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei kritika – Tartalom helyett a forma



Tim Burton ablakot nyit egy új fantáziavilágra, ám ha mélységet remélve áthajolunk rajta, csak papírmasé falba és vetített háttérbe ütközünk.

 

Tim Burton a Margaret Keane festőnőről készült Nagy szemek című életrajzi filmje (kitérője?) után visszakanyarodott ahhoz, amihez a legjobban ért: az abszurdba hajló fantáziavilágok egyedi stílusban történő bemutatásához. A rendező látszólag keresve sem találhatott volna jobb alapanyagot Ransom Riggs „eredeti” szépia fotók ihlette könyvénél, amely időközben trilógiává nőtte ki magát. Riggs hobbija a régi, különleges fotók gyűjtése, s ezekből a képekből egy gyűjteményes kiadás megjelentetését tervezte, minden fotóhoz fiktív, fantázia szülte leírást társítva. A kiadó tanácsára ezeket a meséket összeszőtte, s így született meg a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei.
MISS PEREGRINE'S HOME FOR PECULIAR CHILDREN
A sztori főszereplője a 16 éves, magányos kamasz, Jake, aki nehezen találja helyét a világban. Egyetlen biztos pont az életében hóbortos nagyapja, aki egészen kicsi korától kezdve furcsa történetekkel szórakoztatja varázslatos lényekről és mesebeli szörnyekről. Az öregember azonban váratlanul elhalálozik, s az összezavarodott, magába roskadt fiú, gyászát enyhítendő, nagyapja múltjában keres fogódzót: édesapjával felkeresik az erősen kiszínezettnek tűnő történeteinek helyszínét, az árvaházat, ahol különleges képességekkel bíró társaival gyerekeskedett, s felvigyázójuk egy madárrá változni képes nő volt. Az épületet romokban találják, amely a világháborúban pusztult el egy bombatalálatban. Azonban másra is rálel a ház maradványainál: egy időhurokra, amely egy régvolt napot őriz, s egyben rejtekhelyet biztosít Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek. A kérdés az: vajon mi elől?
MISS PEREGRINE'S HOME FOR PECULIAR CHILDREN
A film indítása Burton korábbi klasszikusát, a Nagy Halat idézi, ahogy a nagyotmondó, habókos öregember tündérmesének is beillő emlékeivel szórakoztatja az unokáját. A rendező hangulatosan, időnként a horror zsánerének eszköztárát is csatarendbe állítva, bontja ki az újabb és újabb, megoldásra váró rejtélyeket, s pazar látvánnyal lebbenti fel a valóság szövetét Riggs fantáziabirodalmáról. Tátott szájjal bolyongunk Burton legújabb játszóterén, amíg ő szép sorjában bemutatja nekünk a különleges gyermekeket, és magát Vándorsólyom kisasszonyt, akit Eva Green kelt nagyszerűen életre (Burton ijesztő Mary Poppins-ként írja le, s ennél találóbban nem is lehetne megfogalmazni). Az időhurok vizuális megvalósítása impozáns, azonban az időparadoxont látványosan semmibe veszi a produkció, de ezen kár fennakadni, hiszen nem tudományos-fantasztikus filmről, hanem fantasy-ról van szó.
MISS PEREGRINE'S HOME FOR PECULIAR CHILDREN
E fantáziavilág mitológiáját azonban nem sikerül teljes egészében átültetni mozgóképre. A könyvet sajnos nem olvastam, de a magam részéről komplexebb világképet vártam volna el (legalább egy újabb Harry Potter-féle varázsvilágot) annál, amit Vándorsólyom kisasszony végül is felvázol például az Üresek eredete és motivációja kapcsán. Burton mozija kvázi addig működik hibátlanul, amíg rácsodálkozunk a rendező által megálmodott világra, de amint az események végre lendületet vesznek, fokozatos lejtmenetbe csap át. Az addig a világító szemeivel kegyetlen főgonoszként riogató Samuel L. Jackson egyre inkább veszít a karizmájából, hogy a film tetőpontjának tekintett Nagy Leszámolásra átforduljon ripacsba, maga a küzdelem az Üresek és a Különlegesek között pedig – nem véletlenül – vásári komédiába. A film eleji rendkívül erős atmoszféra a végére teljesen elillan, ahogy a kívülálló srác szerepét mindig is megbízhatóan alakító Asa Butterfield átlényegül hipervándorrá… urambocsá’, idővándorrá, hogy aztán a különcök kis csapata elhajókázzon a naplementébe a folytatás reményében.
vandorsolyom_4
Tim Burton ezúttal sikeresen visszanavigált az Éjsötét árnyék senkiföldjéről, ám továbbra is nagyobb hangsúlyt fektet a formára a tartalom helyett: szinte látom magam előtt, ahogy lelkesen elpepecselget a vizuális effektekkel (e produkcióban egyébként nagyságrendekkel kevesebb számítógépes trükköt alkalmazott, mint a korábbi filmjeinél, amit lehetett, a kamera előtt vett föl), miközben hanyagul int Jane Goldman forgatókönyvírónak, hogy tegye csak le a szkriptet oda, ahol helyet talál. Kár érte, mivel a stilizálás, ha valaminek, hát ennek a sztorinak tényleg sokat ártott!


A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nem válik az új Harry Potterré, bármennyire is ezen munkálkodik a stúdió, inkább az ifjúsági filmek (senkinek se jusson eszébe kisgyerekkel beülni rá, a plakát megtévesztő, ezúttal a korhatárjelzés valóban jó szolgálatot tesz!) sematikus, klisébe hajló ágát képviselve fog eltűnni a süllyesztőben, hacsak a könyvtrilógia rajongói nem tartják a felszín felett. Pedig hát jobb tisztában lenni vele, milyen szörnyek húzódnak meg a perifériás látóterünkben, szemkontaktus után epedezve, s kegyetlenül megtorolva minden szemtelenséget!

Ezt figyeld!:
  • • A hamisítatlan Tim Burton-ös látványvilágot!
  • • A kezdetben rendkívül intenzív, helyenként horrorba hajló atmoszférát!
  • • Samuel L. Jackson mindenen áthatoló pillantását!
  • • Eva Greent ijesztő Mary Poppins-ként!
  • • A vérfagyasztó Üreseket!
65
százalék
  • Marcell Pécsi

    A könyvet olvastam. Sőt, a könyveket, legalább is a második részt is.
    Itt már eleve hiba van. Az első könyv ugyanis minden ízében zseniális! A második meg pont az ellentéte: katasztrófa. Pontosan az, aminek látszik: jó pénzért lehúzok róla még egy bőrt. És ezzel számomra agyon is csapta az egészet. Nem is akartam több szót vesztegetni rá.
    Mígnem aztán jött az egykor zseniális, mára megbízható iparossá silányult Tim Burton az ő kis moziváltozatával, s még azt a kevés eredetiséget is kilúgozta a históriából, ami benne volt: nevezetesen a képeslapokból, azok furcsa, horrorisztikus hangulatából való kiindulást. A könyvnek nagy erénye volt a formája, az a rengeteg képeslap, ahogy a szövegrészek tagolják (mintegy fordított illusztráció: a képek a fontosabbak s a mellékesek a szövegek – amelyek mégis egy egésszé tudnak összeállni). Persze ezt pont nem lehet filmre ültetni – de egy fiatal Tim Burton meg tudta volna oldani… Ez a középkorú pedig inkább engedményt tesz a középszerűségnek.
    Ettől a film az első pillanatoktól lapos vásári komédiává silányul: ezerszer látott, ámde hűhaként tálalt különleges képességek funkciótlanul bemutatva; eredetiséget tökéletesen nélkülöző sztorival, és a többi.

    Nálam ez pont hogy 15% a 100-ból.

    🙁

  • Commander BB Shockwave

    Nem nagyon érdekelt a trailerek alapján és a sztori tudatában még kevésbbé. Burton nagyon elásta magát, tán az Alice újrafeldolgozása (azaz kifacsarása) volt a lejtő eleje, és azóta csak katasztrófákat ad ki, lásd Dark Shadows. Legalább ebbe nem erőszakolta bele Johnny Deppet és Helena Bonham-Cartert.

=Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei kritika – Tartalom helyett a forma Rating: 65 out of 100