Stranger Things évadkritika: Amikor tótágast áll veled a világ



Üdítően „egyedi”, retróba hajló hangvételű sorozattal a Netflix szinte észrevétlenül rendezte át a sorozatrajongók prioritási listáját a nyár folyamán.

 

Július idusán indította útjára a Netflix a legújabb zászlóshajóját Stranger Things címmel. A sorozat ötlete a Duffer-tesók, Matt és Ross fejéből pattant ki, s az addig mindössze egy kis költségvetésű, közepes horrorfilmmel (Hidden, 2015) büszkélkedő, a Wayward Pines televíziós sorozatban társforgatókönyvíróként közreműködő ikerpárost a Vasököllel nagyot ütő Shawn Levy, az Éjszaka a múzeumban-trilógia rendező-producere karolta fel, és segítette az önmegvalósításban. A Stranger Things a bemutatását követően alattomosan, hátulról ette be magát a közönség agytekervényeibe – s azon keresztül a köztudatba! -, a leghatékonyabb információs csatornát használva fel: a szájhagyományt! Nem hiába mondják: a jó bornak nem kell cégér, a legjobb reklám mindig az elégedett fogyasztó! A nézői visszajelzések pedig minden várakozást felülmúltak!
stranger_things_kritika2
A sorozatot övező, a rajongók által gerjesztett „hype” ezúttal megalapozottnak bizonyult: a Stranger Things ellenállhatatlan hangulatával menthetetlenül magába szippantja gyanútlan nézőit, akárcsak a dimenziókon átívelő térkapu! A ’80-as évek Amerikáját idézi meg, s különös műfaji egyveleg jellemzi: az ifjúsági kalandfilm keveredik benne Stephen King gyerekközpontú horrorjainak attitűdjével, ötvözve csipetnyi tudományos-fantasztikummal, s pattanásig nyújtva benne a feszültséget a thriller eszközeivel. Mintha a Kincsvadászokat vegyítenénk az Állj mellémmel, hozzácsapnánk A tűzgyújtót, s ezt az egészet elegyítenénk az X-aktákkal! Témáját tekintve is hasonló tarkaság jellemzi: mintha a ’80-as, ’90-es évek ifjúsági, kalandfilmes és sci-fi klasszikusait gyúrták volna egybe, s a kulimászból a hozzáértő ujjak nyomán Tarantino-i módon eredeti végtermék öltene testet.
stranger_things_kritika1
A történet középpontjában egy csendes amerikai kisváros áll, ahol egy négytagú tizenéves társaság egyik tagja eltűnik. A jó képességű, de a kisvárosi nihil és saját családi tragédiája miatt apátiába süllyedt sheriff kézbe veszi az ügyet, bár nincs könnyű dolga a társukat kitartóan kereső gyerekekkel, a fájdalomtól félőrülten viselkedő édesanyával, valamint a kisváros szélén egyre gyanúsabb színben feltűnő kutatóintézettel. Ahogy a történetszálak összefutnak, egyre jobban megrepedezik a máz a realitás elvékonyodott kérgén, a fent lesz a lent, s kicsi valóságunk tótágast áll!
stranger_things_kritika6
A Stranger Things tulajdonképpen egy fejezetekre szabdalt, monumentális játékfilm. Sikerének titka, hogy a gyeplőt az írók kezébe adták, azaz a rendezést is a Duffer-testvérek vezényelhették le – mindössze két rész erejéig ült bele a székükbe a producer-rendező Shawn Levy -, így az ikreknek valóban lehetőségük nyílt részletekbe menően megvalósítani az elképzeléseiket.
A sztori mellett a díszletek és a jelmezek is sokat adtak hozzá az alaphangulat megteremtéséhez, ám ami alapjaiban hatott rá, az a zene. Ez nagyobbrészt Kyle Dixon és Michael Stein zeneszerzők érdeme (a Stranger Things az első – de valószínűleg nem az utolsó! – filmes munkájuk), akiknek az olykor egészen hátborzongató szintetizátoros aláfestő zenét (zajokat?) és persze a fő zenei témát köszönhetjük. A filmben felcsendülő ’80-as évekbeli klasszikusok (Peter Gabriel, The Seeds, Trader Horne) pedig a Stranger Things soundtrack-jét teszik egy önmagában is remek amerikai retró válogatássá.
stranger_things_kritika3
A megannyi kisebb-nagyobb részlet mellett a sorozat castingja is kiválóan sikerült: Winona Ryder Észvesztő alakítást nyújt az eltűnt srác édesanyja szerepében, David Harbour pedig a kiégett zsaru kliséjét tölti meg élettel teli módon a gesztusaival. A gyerekszínészek mindegyike kiváló választásnak bizonyult, közülük a 11-es karakterét játszó Millie Bobby Brown-t emelném ki, mivel csak rendkívül minimalizált színészi eszköztárral gazdálkodhatott, s ennek ellenére emlékezetes az alakítása. Sokak kedvencévé vált Gaten Matarazzo, alias Dustin, csúfnevén Fogatlan, aki a gyerekcsapat legkarizmatikusabb figurájaként debütált a sorozatban.
stranger_things_kritika7
A film kevésszámú akciószekvenciája szintén a ’90-es éveket idézi meg: például a Halálos fegyver-quadrológiában figyelhető meg, hogy egy “egyszerűbb” jelenetet (a 2. részben ilyen a medencébe zuhanás vagy a szörfdeszkás autóbaleset, illetve a 3. részben Riggs rendőrmotoros zuhanása) aprólékos tervezéssel, több kameraállással, kiváló vágással és persze CGI alkalmazása nélkül tudtak az alkotók igazán látványossá és emlékezetessé tenni – ehhez hasonló a Stranger Things autóreptető szcénája is!

Stranger Things | Trailer 1 [HD] | Netflix

Mint már korábban említettem, a Stranger Things olyan, mint egy bő lére eresztett, 8 órás játékfilm, aminek a sztorija több szálon fut, s a hosszas játékidő teret enged a nagyszámú karakter felvonultatásához, jellemük kibontásához, és fejlődéséhez. Az évad végén szépen lezárul a történet, ami kerek egészet alkot, s nem feltétlenül kiált folytatásért. Természetesen a Duffer-ikrek elhintettek néhány elvarratlan szálat, amelynek felgombolyítása – siker esetén – életre hívhatja a következő évadot. Ennek berendelése pedig már meg is történt, sőt, mi több, az újabb kaland fejezetcímei is megvannak és nyilvánosságra is kerültek, amelyek elemzése – lévén, hogy a jó fejezetcím ugyebár utal a tartalomra! – a rajongók által már el is kezdődött. Akárcsak a visszaszámlálás! A lényeg: a világ jövőre is tótágast áll, s mi nézők örömmel fordulunk vele „fejjel lefelé” (upside down)!

Ezt figyeld!:
  • • A '80-as és a '90-es évek filmvilágának megidézését!
  • • Winona Ryder-t félőrült anyaként és David Harbourt kiégett sheriffként!
  • • A "Kincsvadászok" mentőakcióját!
  • • Az autóröptető akciót!
  • • A más világot!
90
százalék
  • samu34

    Nagyon jó sorozat alig várom a kövi évadot!!!!

  • DeckJaniels

    Nálam ez az év sorozata!

=Stranger Things évadkritika: Amikor tótágast áll veled a világ Rating: 90 out of 100