Star Wars: Az ébredő Erő filmkritika – Nem ez lett a rajongók új reménye



Az egy évvel ezelőtt kialakult hiper-hype tér ugrásból kikerülve ismét bevizsgáltuk a Disney által tavaly útjára indított Star Wars univerzum legújabb trilógiájának nyitányát, Az ébredő Erőt, amely leginkább az Egy új remény rebootjaként állja meg a helyét, annak karaktereinek megfiatalításával, mindezt mérhetetlen mértékű nosztalgia mögé rejtve. A mikiegeres cég törvényszerűen felépített franchise-ának hibái ugyanakkor a Zsivány Egyes számára még kiváló inspirációként szolgálhatnak.

J.J. Abrams, aki 6 évvel ezelőtt már feltámasztott hamvaiból egy sci-fi kalandfilmet, a Star Treket, hosszas huzavona után másodjára igent mondott a Star Wars VII. levezényelésére is. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a Lucasfilm élére frissen kinevezett Kathleen Kennedy lenyűgözte a direktort az elképzeléseivel, vagyis hogy rajongóként forgasson Csillagok Háborúját, a rajongóknak. De ez korántsem volt egy egyszerű feladat, hiszen Az ébredő Erőnek nem csak hogy ki kellett elégítenie a franchise évtizedek óta éhező rajongóbázisát, de még a mai filmes trendeknek is meg kellett felelnie, ha pedig mindez nem lett volna elég feladat, a kétesre sikerült Lucas-féle előzménytrilógia által okozott szégyenfoltot is korrigálnia kellett. Így a klasszikus trilógiához hűen, az előzményrészek bukásának legfőbb okaként megnevezett politikai ülések és intrikák hosszas ecsetelése – melyből lassacskán kirajzolódott Palpatine miként vette át a hatalmat a Jediktől – helyett Az ébredő Erőben minimalizálta a politika részvétét és maximalizálta a  múltidéző űrbolyongást. Az utóbbit a direktor már túlságosan is előtérbe helyezve.

Politika, tárgyalóterem? Ugyan Kérlek!

A Disney-féle blockbusterek mezsgyéjén mozogva

Tehát a nyomás nagy volt, rengeteg buktató rejlett az űrcsempészek és a fénykarddal rendet vágó jedik újabb kalandjában. Ezért Abrams követte a legnagyobb filmes multicég, a Disney által kiadott parancsot: kevés kockázatvállalással, múltba merengő hangulatteremtés közé ékelt ismerős történetszálakkal és karakterekkel teremtse meg az ifjú generáció számára is a 30 évvel ezelőtti csodát, amit Star Warsnak hívunk. Így ha a biztonsági játék miatt teljesen bele nem is tört a bicskája, az egyensúlyt nem sikerült megtalálnia az erőben. Mindez pedig annak tükrében, hogy az eredeti történet legmélyebb ismerője, Lawrence Kasdan – aki a legjobbnak tartott SW sztorit is megalkotta, A Birodalom visszavágot – is ott volt a szkript körmölésénél még szomorúbb. Hiszen, ha már sok újdonsággal és egyedi jelleggel, az az ember sem tudja felruházni ezt a folyamatosan részleteiben táguló galaxist, aki az úttörő stáb központi figurájaként mindebben részt vett, akkor odavész az a csoda, ami a rácsodálkozásból és a frissességből fakadt. Amely szerintem, a sokak által megkérdőjelezhető minőségű Lucas-féle előzménytrilógiában is jelen volt. Bizony, mert sok szempontból lehet támadni, de azt meg kell hagyni, képes volt ismét újító technikai elemeket bevetni, új világokat és eszközöket kreálni hozzá. Mindez hiányzik Az ébredő Erőből, hiába vetették be a Halálcsillag méretű nosztalgiát az eredeti szereplők összeverbuválásával, hiába szabadultak meg a széria sötét nagyurává váló Lucastól, akit majdnem kitiltottak a munkálatok helyszíneiről és hiába hozták vissza a bábok-CGI közti tökéletes összhangot, melyben a számítógép csak kiszolgálja a látványvilágot, nem pedig eluralkodik rajta. Bár egyszerre hordozza magában a mérhetetlen tiszteletet a franchise iránt, ugyanakkor a merőben új ösvények és cselekményszálak kitaposása is az eredeti darabokból táplálkozik, így a Disney-féle blockbusterek mezsgyéjére kárhoztatva azt.

Az Egy új remény rebootjaként is felfogható?

Abrams a könnyebb utat választva nem tett mást, mint csúcsra járatta a nosztalgiafaktort abban bízva, hogy mindez majd elcipeli a hátán az új trilógia nyitódarabját. Az öreg motorosok, Han, Csubi és Leia tábornok felvonultatása mégsem válik könnyfakasztó pillanatokká, valahogy az ember nem érzi, hogy 30 év elteltével mennyire örvendetes a mára jól és mélyen ismert karakterek újbóli köszöntése. Mert a köztiszteletnek örvendő franchise-ok feldolgozásának nagymestere bár a Star Trek óta tökélyre fejlesztette ama képességét, mellyel akár csukott szemmel is képes a galaxis kvadránsaiban megfelelő ütemben elhelyezni a nosztalgiafaktort növelő (eredeti)hősöket, ezúttal hiába a tűpontossággal meghatározott csillagidőkként történő felsorakoztatásuk, a történet szövetében gyakran logikátlan és izzadtságszagú a beemelésük. A Millenium Falcon Rey általi megtalálása, Han Soloék felbukkanása és találkozása az új hőseinkkel, a cselekmény központi magját jelentő térkép darabjának felkutatása és meglelése lustaságnak tűnő forgatókönyvírói trükkökként hatnak. A Starkiller felszínének pajzsán való átjutást megoldják egy hipertér ugrással, ezek az akadályok mind csak látszólagosak, melyeket a tollvonások fényebességgel ugranak át. A dinamikájából alábbhagyó cselekmény újbóli felfuttatására vannak kiélezve, melyben csakis a csali bevetésének és ütemezésének a pillanata a fontos.  Legalább mindezt egy lenyűgöző és részletgazdag környezetben teszi, amelyben a tájak valódiak, a furcsábbnál is furcsább lények pedig hús-vér színészek, aprólékosan kidolgozott maszkok mögé bújva. Így az előzménytrilógiára jellemző műviség és sterilség már a múlté, a szemünk elé kreált ismerős szagú galaxis pedig egy-egy pillanatra még a bennünk szunnyadó gyermeket is felébreszti. Folyamatosan többet akarunk majd ebből a világból, tudjuk hogy ismerjük már mégis várjuk az eredetiséget.

A milliónyi apró kis utalásaival az Egy új reményre néhol már túlságosan is töményen hat. A mai korhoz igazodva főhőseink megállás nélkül rohannak, menekülnek, a cselekmény folyamatosan mozgásban van. Ezért a nosztalgikus elemek és az új irány kijelölésének a találkozása meglehetősen sűrű. Egy kis időnk sincs, hogy a fordulatok közepette megpihenjünk, főleg ha ilyen mennyiségben adagolják a nézőnek. Ugyanis Az ébredő erő csattanóinak számára akár egy egész trilógiát fellehetett volna húzni és bár a többsége előre kiszámítható, az egyes történetszálak iránti kíváncsiságunkat sikerül megalapozniuk.

Nem tartod a negyedik rész rebootjának.

A nosztalgiafaktor nem csak hangulatkeltő elem

A ’77-es az Egy új remény megidézése nem pusztán hangulati elem, Abrams tulajdonképpen nem tett mást, mint újraforgatta azt, egyfajta rebootként, minimális változtatásokkal, a kornak megfelelő epikus látványfaktorral felvértezve. De minél többször nézi meg az ember, annál zavaróbbá válik a kettő közötti párhuzam, képtelenség elvonatkoztatni ettől és nem tudunk nem arra gondolni, hogy ezáltal Abrams-ék alaposan megtévesztették rajongóbázisukat. Mindezt nem is titkolják: akad itt egy Halálcsillaggal összehasonlított bolygóméretű Csillagromboló, a Hoth-ra hajazó helyszín, a különbség, hogy a Sith lovagrend már Renként hivatkozik magára, a Lázadók helyett Új Galaktikus Köztársaság van, míg a Birodalmiak immár a hangzatos Első Rendként próbálják beüzemelni a galaxis leghatalmasabb fegyverét, de mint tudjuk, ennek megvalósításában a névváltás mit sem ért. Tulajdonképpen az eszméik, a céljaik és az eszközeik mit sem fejlődtek vagy változtak Lukék zavaros korához képest.

Régi karakterek új köntösben

Ez meglátszik a stafétabotot átvevő ifjoncokon is, akik mérhetetlenül tisztelik – már-már rajongásig – az univerzummal egybeforrt legendás figurákat. Ray, Finn, Poe és Kylo Ren ugyan azokon küzdelmeken mennek át, mint anno hőseik, mert hát 30 év elteltével misem változott az eddig mindig tágulónak és eredetinek tűnő lucasi-világban. Persze a Disney ezúttal sem tud mellényúlni, egytől-egyig szerethető figurák, akik ismert archetípusokként szó nélkül a szívünkhöz nőnek, érdekel a sorsuk és a múltjukból fakadó homály által rengeteg kérdést vetnek fel bennünk. De ez nem is csoda, hiszen ismerősek lehetnek: Kylo Ren bár Darth Vader óta a legsötétebb és legösszetettebb figura a Star Wars univerzumában, a nagyúr ifjabbik kiadásaként funkcionál, amolyan tini-Vaderként. Ugyan ez a helyzet Ray-el is, aki valószínűleg Luke Skywalker nyomdokaiba lép majd vagy Finn és Poe, akik Han Solotól és a legnagyobb jedi mestertől örököltek meg összemixelt tulajdonságokat. De droid téren is történt egy rangsorváltás R2-D2 részéről, méghozzá a fantasztikus BB-8 által. Nem tudom eddig miként létezhetett ez a galaxis a cuki-humorherold kis gömböc nélkül, mert fényévekkel szórakoztatóbb, mint az R2-es valaha is volt. Bár elsőre a nevettetésen kívüli más funkcióval nem bír, mégis rendre megmenti a Finn által kínosan ható hangulatgyilkoló jelenteket, aki ex-rohamosztagosként valamiért még az életveszélyes helyzetekben is pörög, szómenéstől szenved és sitcomokba illő bénázásokkal tarkítja azokat. A szkriptírók, Lawrence Kasdan és Abrams tulajdonságjegyeit rossz arányokban keverik ki, ez pedig több ígéretes jelenetre is rányomja a bélyegét. Például mennyivel grandiózusabb és élvezhetőbb lett volna, ha három évtized után a Millenium Falcon újbóli megreptetése közben Finn legalább egy másodpercre csöndben marad és nem kommentálja végig az amúgy feszes, jó ütemű légi csatát, de valamiért a C-3PO mentalitásával bíró, elméletben gyilkolásra kiképzett Finnről nincs az a pillanat, amikor elhinnénk, hogy bármilyen csatát is képes volt túlélni a sötét oldal mellett.

Összességében Abrams a Star Trek után levezényelt még egy tisztességes iparosmunkát, így 2015-ben, 30 év elteltével hiába vártuk a csodát, az igazi Star Wars élmény újbóli átélése elmaradt. De talán egy ilyen kultikus filmhez felnőni egyenesen lehetetlen és az is nagy teljesítménynek számít, hogy legalább a Star Wars-féle nosztalgiázás élményét sikerült helyenként megadnia számunkra. Lenyűgöző látványvilág és nyomon követhető légi csaták, megmosolyogtató visszatérésekkel és végső búcsúzásokkal tarkítva, melyek bár rengeteget merítenek Az új reményből, ezt mégsem róhatjuk fel neki. A Disney a blcokbustereinek tipikus elemeiből építette fel, mégis Abrams egy olyan alapot adott neki, amely ezzel a mikiegeres franchise-ának hosszú jövőjét biztosította be, és az erő sötét oldalától biztosan távol tartva majd a folytatásait. Azt mindenesetre jó tudni az első spin-offuk, a Zsivány Egyes előtt, mely a harmadik és a negyedik rész között játszódik majd és a Halálcsillag tervrajzainak ellopását meséli el, hogy a Disney képes tökéletesen reprodukálni azokat a magával ragadó hangulati elemeket, melyek miatt az Egy új remény a kultfilmek legjobbjai között foglalja el a helyét. Így az első mellékhajtásuknak minden esélye megvan arra, hogy ne csak szerves részeként, de minőségében is modern kiegészítőjévé váljon annak.

Ezt figyeld!:
  • • A lélegzetelállító világot, melyben végre komoly súlyai vannak a lényeknek!
  • • Az ismerős, mégis izgalmas utazást!
  • • A galaxis régi legendáit, akiknek ha erőltetett is a bevezetése, mosoly nélkül nem lehet elmenni mellettük!
  • • A jelenetet, amikor a Starkillert összehasonlítják a Halálcsillaggal! Ha esetleg nem értenéd, hogy miért is fenyegetőbb az új veszély!
  • • Mark Hamillt, aki profiként tekintetével is szívbemarkoló shakespeare-i monológokat képes közvetíteni a nézője felé!
68
százalék
  • BlueHipotézis

    Nincs vélemény 🙂 szánalmas, hogy minden jó filmeket lehúzák, nem unjátok még?!

    • Huskar

      Szánalmas, hogy ilyet írsz.

    • Alton Devir

      A véleménynek nem kell ,hogy mindenkinél egyezzen. Teljes mértékben egyetértek a kritikával(pedig a kedvenc filmjeim a SW-ok). De ez a film szinte csak nosztalgia, és másolás, kicsit más köntösben.én folytatást akartam és nem rebootot. és csak részben kaptam folytatást sajnos. Ha a kövi részek jók lesznek és végre olyat mutatnak amiket még SW-ben nem láttunk akkor oké a film, de ha megint csak copy lesz akkor az egész folytatás kuka számomra. Viszont az engem is érdekelne hogy hogy fordult ekkorát a véleményük. Mert amikor még kijött akkor még 80 valamennyit adtak és azt írták hogy a Birodalom visszavág szintű zseniális film, most meg lehúzzák mint az előzményeket. Sőtt talán jobban is.

      • misafeco

        Gondolom, nem ugyanaz írta azt a kritikát.
        Amúgy remek meglátások, majd minden szavával egyetértek a szerzőnek. Na majd Gareth Edwards megmutatja, hogy kell Star Wars filmet csinálni, már nem kell soká várni. 🙂

      • Köller Kristóf

        Szia! Azt még régi kollégánk írta, így írtunk egy újat.

  • BlueHipotézis

    Látom az adminok törölték a hozzászólásomat csak annyit akartam hozzá fűzni, hogy itt mindig lehúzák, máshol miért überelik?

    • Köller Kristóf

      Szia! Igen törölték, mert itt kommentben is volt, akit zavart. Nem húzzuk le mindig, illetve a miért kérdésedre a válasz ott rejlik a kritikában, ahol alaposan megindokoltam, miért nem tartom annyira jó Star Wars filmnek. 🙂 A Star Wars mindig is egy megosztó franchise lesz, lesznek akiknek nagyon tetszik és lesznek akiknek meg nem. De például a Zsivány Egyes kritikánkban sok pozitívumot is kiemelünk, tehát nem utálatból írjuk ezeket, hanem észérvekre és logikus érvekre alapozva. Sok helyen lehúzták Az ébredő Erőt nem csak itt, a kritika már csak egy ilyen műfaj.

  • Tamás Lakatos

    Egy év elteltével bennem is ugyan ezek a problémák merültek fel a filmmel kapcsolatban. Folytatást vártam, ami merőben eltér az eddig látottaktól, de mégis hozza a Star Wars hangulatát, viszont ez sztoriban és karakterekben is szinte ugyan az mint az Egy új remény….sajnos. A minimális új történetvonal pedig épphogy csak fel lett vezetve, és szinte semmit nem tudunk róla, ami már zavaró. Értem én, hogy hagyni kell valamit a következő részekre de nem így! Nagyon remélem, hogy a következő részek tényleg teljesen újat fognak hozni, mert nem érdekel egy Birodalom visszavág remake ilyen formában. Azonban szerintem a Disney tanulhatott ebből a hibából mert a Zsivány egyes az a Star Wars film amire vártunk, és annál éreztem azt, hogy naa ezt még nem láttam így tovább. Bízzunk a legjobbakban és az erő legyen veletek 😀

=Star Wars: Az ébredő Erő filmkritika – Nem ez lett a rajongók új reménye Rating: 68 out of 100