Snowden villámkritika – Oliver Stone-t ezért biztosan nem figyelik majd meg



Oliver Stone közel 20 éve nem örvendeztette meg a nagyérdeműt egy vérbeli Oliver Stone mozival. Persze próbálkozásai folyamatosan akadtak, mint a Tőzsdecápa – A pénz nem alszik gyenge gazdasági thrillere vagy a felejthető Vadállatok. Ezek közül egyik sem talált be igazán, így a köztudat hamar elfelejtette őket. De a direktor sikertelenségi szériája most megszakadni látszik.

 

Mivel a Snowden Oliver Stone JFK- A nyitott dosszié óta készített legjobb filmje. Persze ez nem azt jelenti, hogy hibátlan lenne vagy égetően fontos. Mert bár a 21. század legnagyobb volumenű kiszivárogtatási botrányát vette górcső alá, szerencsétlenségére tavaly ezt egy Oscar-díjas dokufilm keretein belül már elmesélték (Citizenfour). Sokkal húsbavágóbban és sokkal izgalmasabban.

mv5bmtg2nde2mjy0ml5bml5banbnxkftztgwmzk1ntmwmdi-_v1_sy1000_cr0015001000_al_

Ugyanis Stone kicsit kurtíthatott volna filmje hosszából, és megdolgoztathatta volna a nézőjét azáltal, hogy nem kreál egyértelműen az átlag embernek számító Snowdenből világi hőst. Mert igen, a Született július 4-én rendezőjéből már hiányzik az a vérfagyasztóan sokkoló mesélési stílus, amiért a múlt kiválóan megragadott politikai vagy gazdasági tényei izgalmasnak és- ami ennél is fontosabb- aktuálisnak tűnt. És ez az NSA kontrollálatlan megfigyeléseinek botrányát felelevenítő életrajzi filmjében mindennél fontosabb elem lett volna, de annyi friss információt mégsem képes felsorakoztatni, hogy egy idő után ne érezzük mindezt feleslegesnek. Hiszen az újságokból, tévéből és a dokumentumfilmből kiderült háttéranyagok újbóli elismétlésén kívül semmi mást nem kapunk a Snowdentől. És bár az emberek hamar felejtenek, Stone filmje az immár homályba veszett botrány felélesztése helyett csak arra jó, hogy konstatáljuk: igen, Edward Snowden hőssé vagy éppen ellenséggé vált a köztudat szemében. A sok ellentmondásossága ellenére a két lábon járó erkölcs végig érzi, hogy mindaz amit tesznek az amerikai zászló nevében törvénybe ütköző, de hazafiasságával, mélyen magában ezt a tudatot hosszú évekig elnyomja. Nagy kár, hogy a liberális rendező nem tér ki az egekbe magasztalt figurájának érzelmi megpróbáltatásaiból fakadó következményekre, a gyötrelmesen meghozott döntésének életére való hatására, amely különlegessé tehette volna ezt a mozit, így viszont annyira saját hősének bűvöletébe kerül a veterán direktor, hogy egysíkúvá válik általa a történet. Stone stílusa szerencsénkre ismét a csúcson pörög, így Snowden ecsetvonásonként felépített szörnyű igazságra való ráébredésével képes kompenzálni ezeket a hiányosságokat, miközben mi magunk is fokozatosan fogjuk fel a nagy egészről kirajzolódó képet. És ettől ennyire erős és feszült film a Snowden, hiszen a paranoia fogalmát a moziteremből kifele jövet egy pillanat alatt átértékeljük majd, ahogy megértjük azt is, hogy a “nekem nincs mit titkolnom” válasz ezeknek az eseményeknek a hatására mennyire felelőtlen és hamis kijelentés.

mv5botawmtg1otiym15bml5banbnxkftztgwmzk3oda1ote-_v1_sy1000_cr0014971000_al_

Mivel szigorúbban véve, egy életút bemutatásának lehetünk szemtanúi, így akarva vagy akaratlanul is, de a XXI. század legjelentősebb népi hősének története erősen eltolódik a meghurcolt figurájának  irányába, anélkül, hogy az ellenzők és az egyet nem értők táborának nézőpontját egy pillanatra is megpendítené. Joseph Gordon-Levitt a címszereplő megformálójaként Philippe Petit (tudjátok, aki a World Trade Center tornyai között sétált át) után már rutinosan kelti életre a géniusz hackert. Lenyűgöző és magával ragadó, hogy mennyire elsajátította Edward gesztusait, mozgását és mimikáját, de ez nem is csoda, hiszen többször találkozott titokban a valós életben a megformálójával. Nagy kár azonban, hogy az elképesztő színészgárdából Shailene Woodley számára csak a sztereotip, aggódó feleség karaktere jutott, aki férjének minden körülmények között hisz és bárhová követi. Mellékszerepekben ugyanakkor Rhys Ifans, Snowden mentoraként erős jellemével és megdöbbentő “erkölcsösségével” az egyik fénypontja a filmnek (főleg Snowden megvilágosodásának Óz szerű jelentében, amikor Ifans egy hatalmas monitoron keresztül győzi meg a reménységét arról, hogy ne aggódjon, barátnője nem csalja meg a fényképész pasival, ez egyszerre rémisztő és döbbenetes). De ami ennél is meglepőbb, hogy Nicholas Cage-et, mint a lecsúszott és kudarcot vallott egykori hírszerzőt-vagy színészt- ennyi év után szintén öröm a nagyvásznon látni.

Ahogy Stone-tól félő volt az is, hogy Edward Snowden unalmas és hétköznapi életén kívül, mivel is tölti ki a közel két és fél órás játékidőt. Mégis sikerült elérnie, hogy pörgős tempót és gyakorta feszült hangulatot keltsen a vásznon, a figyelemfelkeltő és az infósok szakzsargonját ügyesen aláhúzó képi elemeivel. Mindezt úgy, hogy “csak” irodák falai mögé, számítógépek monitoraiba kapunk bepillantást, miközben még arra is van ideje, hogy a Citizenfour leforgatásának létrejöttét keretszerűen (és ezzel fő szálként kiemelve) belefoglalja a cselekménybe. Stone tehát visszatért és ha a világot nem is váltja meg filmjével, talán mindez arra jó lesz, hogy a kegyelmet kért Snowden ügyét addig ne felejtsük el, amíg le nem zárul, hiszen ha ez megtörténik, akkor a kormány és a hírszerzés máris nyert vele szemben. Ahogy Edward ki is mondja a filmben, a leginkább attól fél, hogy nem lesz visszhangja mindennek és az emberek gondtalanul élik majd tovább az életüket, nos Oliver Stone filmje sajnos erre a sorsra jut.

Ezt figyeld!:
  • • Snowden felvételi beszélgetését!
  • • Ifans vérfagyasztó és döbbenetes Óz szerű beszélgetését Snowdennel!
  • • Snowden paranoiáját, mely inkább megvilágosodás!
  • • Stone miként hárítja el hőséről a felelősséget!
70
százalék
=Snowden villámkritika – Oliver Stone-t ezért biztosan nem figyelik majd meg Rating: 70 out of 100