George Lucas szerint kevés a Zsivány Egyesben használt digitális effektek száma



A Zsivány Egyes nem csak azért lesz egyedülálló (egyelőre legalábbis) a Star Wars univerzumban, mert megtöri a trilógiák történetét, de az eddigi epizódokhoz képest is új megközelítést és ábrázolásmódot alkalmaz. Ez mondjuk közel sem azt jelenti, hogy Gareth Edwards (Godzilla), a film rendezője ne lenne rajongója a klasszikus trilógiának, vagy hogy ne lett volna izgatott, mint rajongó, George Lucas forgatáson tett látogatásakor.

George Lucas előzmény trilógiáját nagyon sok kritika érte (többek között) azért, mert nagyon sokszor alkalmazta a filmek során a CGI és a zöld vászon technológiát. A filmek újraélesztésével (kezdve Az ébredő Erővel) viszont már sokkal inkább a fizikailag is elkészített díszletek és modellek, kellékek kerültek előtérbe, ezzel idézve fel az eredeti trilógia hangulatát. Ugyan a Zsivány Egyes kevésbé játszik a nosztalgikus elemekkel, a háború középpontú kalandfilm is többnyire valós helyszíneken és díszletek között játszódik.

Edwards pont ennek kapcsán idézte fel a Franciaországban tett látogatása során Lucas forgatáson tett megjegyzését:

Két dolgot lehet tenni egy életben. Megmutatni a saját Star Wars filmünket George Lucas-nak, vagy George Lucas-nak lenni, ahogy ő készíti a Star Wars filmeket. Lucas azon viccelődött, hogy több digitális effekt kellene a filmbe, és kevesebb valós díszlet. De mi igyekszünk olyan sok valós díszletet használni, amennyit csak tudunk.

A Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet közvetlenül az Egy új remény előtt játszódik, és azt az eddig csupán utalásokból hallott ismeretlen történetet meséli el, ahogy a Lázadók egy maroknyi csapata halált megvető bátorsággal ellopta a Halálcsillag tervrajzait, amit Leila Organa-hoz juttattak el. Az Új Remény itt veszi majd át a fonalat.
A film az eddig megszokotthoz képest sötétebb hangvételű lesz, és sokkal inkább közelebb áll majd egy klasszikus háborús filmhez, mint egy űroperához. A forgatókönyv újraírása, egyes jelenetek újrafelvétele és a gyorsan megírt filmzene ellenére egyelőre magabiztosan tekint a Disney és a LucasFilm következő darabja a bemutató elé. A film itthon már december 14-étől látható a mozikban.