Fekete Párduc: Andy Serkist forgatás közben kapták lencsevégre



A Marvel stúdió nagy durranással indította harmadik fázisát az Amerika Kapitány: Polgárháborúnak köszönhetően. A filmben együtt láthattuk az univerzum számos jól ismert hősét, azonban mellettük két új karakter is helyet kapott a projektben. Tom Holland Pókemberje és Chadwick Boseman Fekete Párduca is nagyot alakított, így nem meglepő, hogy a Marvel elkészíti a Pókember: Hazatérés és a Fekete Párduc szólófilmeket.

Míg a Pókember és a Fekete Párduc is több új rosszfiút mutat majd be, az utóbbi legalább egy ismerős arccal is előáll. Andy Serkis a Bosszúállók: Ultron korában, egy kisebb szerepben debütált Ulysses Klaue-ként, hamarosan pedig végre visszatér a Fekete Párducban. A produkció már kezdetét vette, most pedig megérkezett az első fotó a színészről. Az Atlanta Filming Twitter-profil tette közzé a képet, amin először láthatjuk Serkist a forgatások közben. Íme:

A fotós ezenkívül egy érdekes részletet is megosztott: elárulta, hogy a kép szélén belógó, piros esernyő mögött Michael B. Jordan (Erik Killmonger) bújik meg.