David Lynch elhagyja a Twin Peaks harmadik évadát



Hetekkel ezelőtt még csak komplikációk voltak a tárgyalások közben, ám most úgy tűnik a rendező elhagyja a szériát.

1990-ben indult útjára Dale Cooper és a kisváros rejtélyes harca, ami két évadot élt meg, amíg az ABC el nem kaszálta a sorozat. A kötelező befejezés miatt David Lynch egy érdekes finálét alkotott Mark Frosttal karöltve, ami azóta is foglalkoztatja az embereket. A befejezés óta már eltelt több, mint 20 év, így vegyes érzéseket váltott ki a rajongókból, amikor tavaly bejelentette a Showtime, hogy tovább fogják folytatni a misztikus kalandokat, mégpedig az eredeti készítőkkel. Azóta nagy csend övezte a projektet, míg nem néhány héttel ezelőtt David Lynch, az eredeti széria megalkotója Twitteren közölte, hogy nehézségekbe ütköztek a tárgyalások, de igyekeznek megoldani a konfliktust. Meglepetésként jött a mai hír, miszerint Lynch elhagyja a készülő sorozatot, ugyanis:

1 év és 4 hónap tárgyalás után otthagytam [a készülő sorozatot], mert nem jutott volna elég pénz a forgatókönyvre olyan módon, ahogy én helyesnek éreztem.


A rendező közösségi médián megosztott bejegyzése után a Showtime kiadott egy nyilatkozat, amiben sajnálatukat fejezték ki az esettel kapcsolatban:

Szomorúan érintett bennünket David Lynch kijelentése, hiszen abban bíztunk, hogy már jó úton járunk a megoldás felé. A Showtime nagyon szereti a Twin Peaks világát és bízunk benne, hogy előbb-utóbb sikerül rábírnunk a visszatérésre David Lynchet és Mark Frostot.

A nyilatkozatból arra is következtethetünk, hogy a két legendás alkotó nélkül is nekilátnak a harmadik évadnak, ami valljuk be, nélkülük messze nem lenne az igazi. Mivel a közösségi media napjainkban hatalmas erővel bír, így a rendező rajongói könnyen tönkretehetik a sorozatot a negatív kritikákkal, ha arra kerülne a sor.

Szerintetek Lynch és Frost nélkül is érdemes lenne folytatni a munkálatokat?

  • Zsolt Bartus

    En az elozo sztorival kapcsolatban- miszerint csak Lynch mondta, hogy gondok vannak – ugy hallottam, hogy csak mondta, valojaban minden oke. Remelem most is csak ilyesmi van. Lynchek nelkul nem lenne ugyanaz, de engem mindenkeppen erdekel, akar veluk akar nelkuluk csinaljak