Batman vs Superman: Keaton vs Reeve az évszázad összecsapásának retro előzetesén



A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala körül a kritikusok és a nézők között is még mindig megoszlanak a vélemények. Egyvalamiben ugyanakkor kiegyezhet mind a két tábor: a Zack Snyder által életre keltett epikus hősök küzdelme nem került be a 2016-os mozis felhozatal legjobbjai közé. Voltak idők, mikor a Ben Affleck és a Henry Cavill által éltre keltett denevérember és Krypton fia hírhedt szerepében Michael Keaton és Christopher Reeve tetszelgett. A manapság már csak letűnt korszakként emlegetett 1980-as évek hajnalának kultfilmjei mégsem kerülhetőek meg. Ezek azóta is kiindulópontként számítanak a rajongók és a stúdiók számára a képregény adaptációk világában.

Batman-V-Superman-Trailer-Retro-Michael-Keaton-Christopher-Reeve

Reeve 1978-ban Richard Donner rendezésében debütált először Supermanként. Reeve a második ember volt, aki az ikonikus S betűs, piros köpenyeges gumiruhát magára húzhatta, ugyanis a hasonló nevű George Reeves 1951-ben megelőzte őt a Superman and the Mole-Men című darabban. Hozzá hasonlóan Keaton is a második színész volt 1989-ben, aki az éjszakai igazságosztó csuklyáját Adam Westtől (1966 Batman: The Movie) örökölte meg.

Több évtized elteltével a mai mozivásznakat és a bevételi listákat is a szuperhősök uralják, melynek hajnalán Reeve Clark Kentje és Keaton Buruce Wayne-je bizonyították a stúdiók számára az ezekben rejlő pénzügyi sikerek lehetőségeit illetve kijelölték a műfaj alapját is. Nem csoda, hogy sokan a mai napig őket tartják az ikonikus hősök bőrébe bújva a legjobbaknak, éppen ezért is érdekes az elgondolás, hogy mi lett volna, ha már akkor megszületik az összecsapásuk ötlete és a stúdió zöld utat ad a titánok összeeresztésének.

Batman v Superman: Dawn of Justice (RETRO) Trailer [HD]

A stryder HD csapata által létrehozott retro hangulatú trailer ötvözi a Snyder féle BvS hangklipjeit a Keaton-Reeve korszak DC-filmjeinek képi anyagával. Így hála nekik, a rajongók végre bepillanthatnak abba, hogy a ’80-as, ’90-es években miként is nézett volna ki a legendás igazságosztók, legendás megformálójuk képében történő összeeresztése. Ami a videóból egyből kitűnik, hogy akkoriban a CGI hiánya miatt a speciális effektusok megtervezésével sokkal nehezebb dolga volt a készítőknek egy városméretű pusztítás lehengerlő közvetítésében a közönség számára.

A trailer vágóinak is akadtak nehézségei: azok, akik kevesellték és  furcsállták Wonder Woman szösszenetnyi felbukkanását a videóban, nem hiába. A felhasznált felvételek a kisköltségvetésű 1970-es Lynda Carter féle sorozatból valóak, így nyilvánvalóan (nem is várható el tőle) ezek nem olvadnak bele a mai napig kiváló minőséggel rendelkező Batman és Superman jeleneteibe. Mégis, az előzetes ennek hiányában is lenyűgöző és magával ragadó, melytől biztosan libabőrös leszel.

  • H.Gabe

    Rontja a hatást, hogy Kilmer is bejátszott. 😀

    • Köller Kristóf

      Hát igen, nálam is elrontotta az összképet egy pillanatra. 😀

      • H.Gabe

        Pedig alapjában semmi bajom az ipsével, de Nála csak Clooney volt rosszabb Batman. -szerintem.

        • Köller Kristóf

          Ebben egyetértünk.

        • Constellations

          Szerintem Clooney tök jó Bruce / Batman, csak egy nagyon rossz filmet írtak köré.

          • H.Gabe

            Ez úgy igazán inkább ízlés kérdése. Clooney-val az a gond -SZERINTEM-, hogy van egy laza, kissé slamposabb stílusa is, amit sok filmben elő szokott venni, viszont akkor és ott nem kellett volna. Hogy a sztori rosszabb volt, mint a Barátok Közt, az egy dolog, ahogyan az is, hogy Schumacher a “Sötét Lovagot” egy neon-reklámos világba képzelte bele, viszont az, hogy a színész egy karakter megformálásakor mit tud belevinni, az már nem csak a rendezőn múlik.
            Jó, persze, Bale-től is kaptunk némi laza slamposságot, de annak volt egy olyan, erősen megalapozott lényegi mondandója, ami miatt passzolt a filmekhez.