A feláldozhatók 3 – Chuck Norris nem tér vissza



Sylvester Stallone sok néző kívánságát teljesítette azzal, hogy becsempészte Chuck Norrist A feláldozhatók 2-be. Az hogy Chuck kijelentette a premieren, hogy nem fog visszatérni a harmadik részben, annak talán van némi köze ahhoz, hogy a most készült résznek a korbesorolásával volt némi ellentéte a többiekkel. Chuck szerette volna, ha minden rajongója, gyerekek és idősebbek is élvezhessék a filmet, így PG-13-as besorolást akart, de a nézők ezt nem fogadták jó szemmel. Akit érdekel az interjú, az kattintson a tovább.

“Ez egy különleges élmény, hogy együtt készíthettem egy filmet azokkal a srácokkal, akiket már sok, sok éve ismerek. A lehetőség, hogy összejöhettünk, és együtt harcolhattunk, igazán örömteli.” mondta Norris, aki elmondta azt is, hogy a második rész jobb, mint az előző, és nagyobb sikere lesz.